Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy kis varázslat mindenkinek

2008.01.04
Hogyan kerüljünk egyensúlyba önmagunkkal?!


Keressen egy jól sikerült fényképet önmagáról. Amikor feljön a telehold, vágja ki szív alakúra a képét, és a szélét különböző színű fonalakkal szegje el! Tegye rámába és állítsa az éjjeliszekrényre vagy az asztalára, vegye körül virágokkal, gyertyával, mint a keleti oltárt szokás. Álljon a kép elé, gyújtsa meg a gyertyát, és ne gondoljon másra, csak arra, hogy milyen szép azon a képen.
Csak az lehet vonzó mások számára, aki önmagával elégedett, aki önmagát
szépnek tartja.

 

 

 

Hogyan legyünk szerelmesek?!

A növő hold fényében tegyen kis dobozkába néhány csepp illatos növényi olajt, egy kis fürtöt a hajából, levágott körömdarabkákat, kevés koriandert, köményt és sáfrányt! A dobozkát kösse át aranyszínű zsinórral! Most már csak az a dolga, hogy mintegy áldozati ajándékként nyújtsa fel a dobozt az éjszakai égnek és kérje a sors segítségét. A növényekben lévő energia képes erőt adni a saját kívánságnak.

 

 

 

Ha új partnere vágyunk!

Válasszon ki ezüstből készült, önhöz illő kis figurát! Pl. delfint, mely a szerelmet hozhatja. A szimbolikus jelentőségű, ön által vonzónak talált figurát selyemszalaggal kötözze rozmaringághoz, és a holdkorong növekedése idején többször nyújtsa az ágat és a figurát az ég felé!

 

 

 

Ha kapcsolatunk inog!

Három egy méter hosszú vörös selyemszalagból fonjon copfot, rögzítse a hajához legegyszerűbben homloktáji masnival oldható meg. A szalagot napkeltétől napnyugtáig kell a hajban tartani, gondolatban minél többet kell a kiválasztottal foglalkozni, közben pedig a csészéjéből vagy poharából kell vizet innia. Azt kell kérnie az égtől, hogy érzelmeit minél jobban megismerje a társa, a kapcsolat megszilárduljon, haladjon, és elkötelezzék magukat egymás iránt.

 

 

 

Hogyan szabaduljunk meg riválisunktól?!

Ha szerelme iránt túlságosan érdeklődik valaki, akkor írja fel papírlapra a riválisa nevét, vegyen két kis ezüstfigurát, az egyik a rivális boldogságát, reményeit, másik magát a riválist jelképezi. Ezt tegyük egy pohárba és öntsünk rá vizet, hogy jól befedje, majd tegyük fagyasztóba mélyre fagyni.

 

 

 

Hogyan szabaduljunk meg egy régi bánattól?!

Tartson bükkfalevelet a szíve fölött, és éjszaka, titokban törölje meg vele a párja homlokát! A levelet ezután tegye egyik kedvenc könyvébe, és egy hónapon át a könyvön kell aludnia!

 

 

 

Hogyan vegyük rá, hogy kedvesünk gondoljon a házasságra?!

Tegyen tizenkét diót és a kedvese nevének kezdőbetűit, tartalmazó papírlapocskát fa alá, kezével fedje le a tizenkét diót meg a papírt, és teljes erőből koncentráljon az esküvői szertartásra!
Ezután varrjon kis selyemzacskót, tegye bele a kettőjükről készült fényképet, a papírlapot és a diókat! A selyemzacskót kösse le és helyezze el a lugasban és mindennap kétszer délelőtt tizenegykor és délután három órakor, nyújtsa a kezét tenyérrel a zacskó felé.

 

 

 

Ha vágyunk a házasságra!

Újholdnál saját nevét és kedvese nevét hímezze selyemkendőre! A kendőt húzza át aranygyűrűn! Miután csomót kötött rá, rejtse el a lakásban és huszonnyolc napon át, tartsa a rejtekhelyen!

 

 

 

Hogyan fokozunk szerelmet?!

Vágjon félbe teliholdnál egy lila káposztát, a kedvese fényképét és saját képét fektesse a káposzta két fele közé, és a két káposztafelét szorosan összefogva fóliával tekerje át! Hét napig tegye a káposztát hűtőszekrényben, azután ássa el!

 

 

 

Hogyan ébresszünk szenvedélyt?!

Készítse el az alábbi mágikus italkeveréket: egy deci konyakba tegyen citrom és narancsszeleteket, hagyja állni két órán keresztül! Tegyen hozzá borvirágot és további két órán át pihentesse a keveréket!
Ezután finom szűrőn szűrje át az italt! Ha ezt a partnerével közösen megissza, a férfi többé nem tud önnek ellenállni!

 

 

 

Pénzszerző varázslat

 

Az alábbi szertartás, varázslat anyagi ügyekben nyújt segítséget. Persze csak akkor lesz sikeres, ha szándékod nem rosszhiszemű, vagy nem a lottó ötös megnyeréséhez hívod segítségül. Figyelj, és varázsolj

Hozzávalók:

1 db zöld gyertya
1 db olyan színű gyertya, mely megfelel a saját csillagjegyednek
2 db különböző pénzérme

Az alábbi táblázatból válaszd ki az állatövi jegyet, amelyben születtél. Csak így tudod ugyanis, hogy milyen gyertyát kell másodiknak használnod a varázslathoz.

Kos

vörös

Bika

halványpiros

Ikrek

sárga

Rák

ezüst

Oroszlán

arany

Szűz

barna

Mérleg

világoskék

Skorpió

bordó

Nyilas

sötétkék

Bak

sötétzöld

Vízöntő

narancs

Halak

világoszöld

 

Gyújtsd meg a zöld gyertyát, és tedd magad elé, a baloldaladra. Majd gyújtsd meg a saját jegyednek megfelelő színűt is, és helyezd el jobbra. A két gyertya közé tegyél két különböző értékű pénzérmét.Mialatt a gyertyák égnek, gondolj arra az összegre, amely elég lenne ahhoz, hogy boldog légy. Hagyd a gyertyákat 15 percig égni, utána oltsd el először a saját csillagjegyedét, majd a zöldet

 

 

A sikeres állásinterjúért

 

Ha állásinterjúra mész, valószínűleg izgulsz, drukkolsz, vajon te nyered-e el a kiválasztott állást. Az izgalmat ugyan nem tudod oldani, de ezzel a kis varázslattal elősegítheted, hogy nagyobb eséllyel indulj az interjún.

Hozzávalók:

- egy zöld gyertya
- egy kétszázas bankjegy (
értékű pénz)
- egy zöld iratcsipesz (nagy gemkapocs is jó)
- egy friss fotó magadról

Rajzolj varázskört. Gyújtsd meg a zöld gyertyát és a papírpénz mindkét oldalát tisztítsd meg a lángjában. Közben képzeld el magad, ahogyan éppen meggyőzöd a személyt, aki a meghallgatást vezeti, hogy te vagy a legmegfelelőbb a kiválasztott állásra. Aztán az iratkapoccsal rögzítsd a pénzt a fotódhoz, majd fújd el a gyertyát! A fotót és a pénzt együtt, mint valami amulettet tedd a táskádba, és legyen a tárcádban mindig, ha meghallgatásra mész.

 

 

Somagia penzert

 

Mikor az ujhold eloszor lathato az egen.
  Halmozz 5 kupac sot az asztalra, kup alakban. Kis, fenyes ermekkel rakj kore kort a 12-tol kezdve, ora szerint. A 4 egtajnal gyujts 1-1 arany gyertyat. Vizualizald, h a sokupacok aranykupacokkal valnak, egyre magasabbra es szelesebbre nove, mig leomlik a foldre es beboritja azt.
  Az ermeket a helyukon hagyva a sot rakd at egy uvegtartoba, melynek nincs kupakja. Hagyd leegni a gyertyakat, majd tedd az ermeket (kirakassal ellentetes sorrendben) egy nyitott dobozba. Tedd az ablakparkanyra az uveg soval egyutt, es tartsd ott teliholdig. 
  Ezutan a kov. nap hajnalban az uvegben levo sot oldd fel vizben, es ontsd a lefolyoba. Kozben vizu. a penzcsinalo terveidet aramlani, mozgasban. Az ermekkel vegy ajandekot valakinek, akinek szuksege van ra, v. add charitybe.
  A honap hatralevo reszeben hozd mozgasba a terveidet. Kovetkezo ujholdkor megismetelheted a ritualet.